Ma nagyon-nagyon koráan keltem és éreztem, hogy valami nagy dolog fog velem történni. Anya csak gyorsan felöltöztetett és már mentünk is.
Egész úton csak azt hallhattam, hogy repülő meg hogy “aviao” és a végén megértettem, hogy miért. Ez volt életem első napja, de remélem nem az utolsó, amikor kétszer is repülhettem.
A második után Mami és Bapu vártak a repülőtéren – már szokás szerint egy vadonatúj autóval -, és már repültünk is haza.
Minden ismerős volt, de azért egy kicsit szokatlan. Hamiztunk egy nagyot és már mentünk is aludni, hiszen hajnalban keltünk.
Elfáradtam, de azért annyira nem, hogy ellenálljak anyukámnak és átmásszak a másik szobába, hogy a Bapuval aludhassak.

No comments:
Post a Comment