Saturday, 24 October 2009

Hami a nagyimékkal

Néhány napja elkezdtem almapépet enni, amit természetesen anyától kaptam. Mostanra már annyira belejöttem, hogy csak úgy habzsolom a hamit és utána követelem a már jól megszokott anyatejecskémet.
Most, hogy itt van a magyar nagyim, egyik nap vele ebédeltem. Akkor még nem tudtam megenni az összeset, ami a tányéromban volt, hagytam egy kicsit. Ráadásul a Maminak kicsit nehéz dolga volt, mert akkor még sokkal hígabb volt a püré, ezért sok mellément, de nem csináltunk nagy felfordulást.
Ma pedig együtt voltam mind a négy nagyszülömmel és a portugál nagyim lapátolta a számba az almapürét, amit nagyon hamar megettem, pedig senki sem hitte el, hogy képes leszek rá. Utána muszáj volt a tudomásukra juttatnom, hogy kérek még anyatejecskét is, hiszen nagyon éhes voltam.

A tejecskéböl is sokat ittam és annyira kimerültem, hogy elaludtam anyukám karjaiban és még büfizni sem volt energiám.

No comments: