Friday, 9 October 2009

Hétvége Portoban

A múlt héten elutaztunk Portoba a szüleimmel. Azt hittem, nincs is olyan messze, hiszen egész út alatt aludtam. Csak másnap mondta anya, hogy milyen hosszú is volt az út, szokás szerint nem volt komplikációmentes - ezt anya mondta így.

Apa és anya nagyon sokat dolgoztak, festettek és takarítottak és persze én is segítettem öket azzal, hogy nagyon jó fiú voltam. Az én szobám lett kész legelöször, hiszen az a legfontosabb! A szokásos esti pancsizás nem volt olyan nagyon jó, mint otthon, de azért élveztem.
Azért kicsit szórakoztunk is, ellátogattunk apa egyik jó barátjához, aki akkor költözött be az új lakásába, ezért ezt közösen megünnepeltük. A kis barátném nem volt otthon, de remélem, majd legközelebb találkozok vele.
Miután elindultunk, nem mentünk egyenesen haza, a nagypapiékkal találkoztunk. Amíg apáék ettek, én játszottam egy nagyot az új szerzeményemmel.

No comments: